Szoboszlait dicséri a sportsajtó, Slot szerint nem kapja meg a kellő elismerést
A Liverpool menedzsere úgy fogalmazott: a magyar játékos hihetetlen munkabírású.
A Liverpool menedzsere úgy fogalmazott: a magyar játékos hihetetlen munkabírású.
Szoboszlai Dominik a 11. percben szerzett vezetést a Liverpoolnak az Ipswich Town ellen, a magyar játékos egy szép lövőcsel után, húsz méterről talált a kapuba.
Egy kis szerbiai településről indult, játszott a Rapid Wienben és a Győri ETO-ban is, mígnem egy szép nap megcsörrent a telefonja és a valaha volt legjobb balhátvéd, Paolo Maldini arra kérte, hogy váltson piros-feketére. A Milannál sokat tanult a jelen kor egyik legjobbjától, Theo Hernándeztől, így neki is köszönheti, hogy teljesült a gyerekkori álma és jelenleg a Premier League-ben játszik. Ugyan még csak 21 éves, de karnyújtásnyira van attól, hogy ennél is magasabb szintre lépjen. Portré Kerkez Milosról.
A Liverpoolnak egy döntetlen is elég ahhoz, hogy bebiztosítja a helyét a legjobb 16 között. Nagy esélylatolgatás következik.
Egy kapufát lőtt, emellett kapott egy sárga lapot, 80 percet töltött a pályán.
Két bajnoki döntetlen után ismét nyert a Liverpool, Szoboszlai Dominik 80 percet játszott, rúgott egy kapufát és kapott egy sárga lapot.
Ez az utolsó tánc? Három legjobbját is elveszítheti a Liverpool, a hírek szerint ugyanis nem sikerült megállapodnia Mohamed Szalahval, Virgil van Dijkkal és Trent Alexander-Arnolddal sem, így nem kizárt, hogy nyáron új csapatot kell majd felépítenie Arne Slotnak. Ez viszont egyelőre másodlagos, a Liverpool ugyanis vezeti a Premier League-et és a Bajnokok Ligáját, versenyben van az FA-kupában, a Ligakupában pedig elődöntős. Izgalmas hónapok elé néznek az Anfield Roadon.
Remek osztályzatokat kapott a magyar középpályás, ám a labdával való játékát valamennyi angol oldal hiányolta.
1–1-es döntetlen született a 21. forduló rangadóján, Szoboszlai Dominik végigjátszotta a meccset.
A londoniak 1-0-ra nyertek a Ligakupa-elődöntő első meccsén.
Errol Musk arról beszélt, hogy a családjuk kötődik az angol városhoz, a fia nagyanyja Liverpoolban született.
A Tottenham elleni meccset is kihagyhatja a magyar válogatott.
Kerkezék 2-2-t játszottak a Fulhammel.
Volt olyan portál, amely szerint rosszkor jött Szoboszlai eltiltása, mert remek formában van, mások „óriási csalódásról” írnak.
Az év utolsó bajnokiján nem léphet pályára a magyar középpályás.
A mélyszegénységből küzdötte fel magát Naby Keita az európai futballba, eljutott a csúcsra, ám megannyi sérülése miatt sosem derült ki, milyen játékos lehetett volna igazából. Jó üzletet kötött vele a Fradi?
A magyar válogatott csapatkapitányát a 67. percben küldte pályára Arne Slot.
Szoboszlai csereként, a hajrában állt be a 2–0-ra megnyert meccsen.
Arne Slot vállát vélhetően nem nyomja eredménykényszer, de könnyen lehet, ha Mohamed Szalah nyáron távozik a Liverpooltól, egy időre búcsút inthetnek a trófeáknak a Vörösök.
Szoboszlaira ezúttal csereként számítottak.